|
Clim Air 50-es bálaszárító
A CLIM.AIR.50, amely
vezető a takarmány gyors szárításában, az évek
kísérletezésének folyamán jelentős eredményeket ért el s
ezzel együtt értékes tapasztalatokkal is gazdagodott, így mára
már a szektor egyik legismertebb olasz társasága. Több nemzeti és
nemzetközi szabadalom fűződik a cég nevéhez, melyek alapján
adekvátan módosították, fejlesztették szárító
berendezéseiket.
Lassacskán azzal, hogy
egyre hatékonyabb technológiai és műszaki megoldásokat
fejlesztettek ki – különös figyelmet szentelve az
energiaforrásokra – a piacon is jelentős pozíciót szereztek
maguknak.
-
Minden egyes
szárítóberendezés a kliens egyedi igényeinek megfelelően kerül
kialakításra. Ahhoz, hogy a kliens számára a legelőnyösebb
rendszert tudjuk nyújtani mindig megvizsgáljuk a munkaterület
körülményeit, aztán laboratóriumi munkálatokat végzünk. A
gépek tervezése tehát "személyre szabottan" történik
a megrendelő igényei alapján.
-
Ahhoz, hogy mindig a
legjobb teljesítményt érjük el minőségi alapanyagokat és a
legújabb technológiai megoldásokat használjuk.
-
Már egész Európában
vannak termékeinkkel elégedett ügyfeleink. Jobb takarmány és
mindemellett az állattenyésztésben magasabb termelékenység és
magasabb tejhozam igazolják a berendezések hatékonyságát és
minőségét.
A CLIM.AIR.50
bálaszárító gépek előnyei:
Bármilyen formájú is
legyen a bála – kör vagy akár kockabála – a CLIM.AIR.50
bálaszárító berendezései mindig alkalmazkodnak a bála
formájához, ebből következően sokkal praktikusabb felhasználási
lehetőségeket nyújt a gazdaságok, állattelepek számára.
A
CliM.AIR.50 már a kezdetektől egyszerű használatú, megbízható,
időtálló gépeket gyárt. A gépek erős, vastag galvanizált
lemezből készülnek. Az alumínium szerkezetű hőventillálási
központi egység galvanizált paneleken található
rezgéscsillapítókkal rendelkezik.
Az elektromos és
elektronikus berendezések, az égőfej és a hidraulika központ -
az időjárási viszontagságoktól való védettsége érdekében -
egy védőcsatornába ágyazva találhatók
A bálaszárítók az
EC/EK biztonsági előírásainak megfelelően készültek.
A
jobb térkihasználás érdekében a CLIM.AIR.50 kifejlesztette az
emeletes – két szintes – modellt. Mindegyik szinten dupla
levegőáramlás gyorsítja a szárítás folyamatát. Így egy
kompakt, praktikus, időtálló, tetővel ellátott berendezést
kapunk.
-
az egyik oldalon a
rakodók számára kifejlesztett "bejárati rész"
megkönnyíti a bálák felrakodását és lerakodását akár szűk
helyen is
-
az a lehetőség,
miszerint ellentétes és minden egyes szinten független
levegőáramlás végzi a szárítást lehetővé teszi, hogy a
szárítási kapacitást a szárítandó bálák mennyiségének
megfelelően alakítsák
-
A gép installálásának
előfeltétele: a berendezés beton alappal történő ellátása.
(A gép üzembehelyezése egy nap alatt elvégezhető.)
Az Ellentétes
Légáramlatoknak köszönhetően a CLIM.AIR.50 rendszerrel a bálákat
a meleg levegő minden oldalról éri. Így a bála belsejében
egyfajta turbulenciát okoz, minek következtében jelentősen
lecsökken a bálák szárítási ideje, akár nedves bálák
esetében is. Azért, hogy minél eredményesebb szárítást
lehessen megvalósítani, a szárítandó báláknak homogén
tömörségűeknek kell lenniük.
Amennyiben a széna
sűrűség homogén az egész bálában, akkor a kockabálák –
figyelembevéve azt, hogy a takarmányrétegek hosszirányban
rendezettek - könnyebben száríthatók. A levegő átjárja mindkét
egymás felett lévő kockabálát. (a kockabála magassága nem
haladhatja meg a 80 cm-t)
A CLIM.AIR.50 ellenirányú
légáramlások elvén működő szárítórendszer a következő
lehetőségeket illetve előnyöket nyújtja:
-
a szárítóberendezés
gyors installálása
-
a lucerna
legmegfelelőbb időben történő lekaszálását teszi lehetővé,
amikor még a legtöbb emészthető tápanyagot tartalmazza
-
csökken a
takarmánnyal történő manipulálás esélye (kevesebb a
kárbaveszett levelek száma)
lehetővé teszi 45-55%-os
nedvességtartalmú lucerna bálázását
-
a takarmány
nedvességtartalmát 12-15%-ban stabilizálja azért, hogy
elkerülhető legyen a penész és zsírok burjánzása
-
jobb, értékesebb
takarmányt kapunk mivel a bálákat kevésbé teszik ki UV
sugárzásnak
-
a szárítás
időjárási viszonyoktól független és lehetséges a
lucernakaszálás 2 egymást követő napos nap után
Mielőtt
a levegő belépne a ventilláló térbe egy hőcserélő
felmelegíti. A szárítómodulokban lévő levegő illetve a
bálákat átjáró levegő bizonyos kezelési eljáráson kell,
hogy végigmenjen. A levegő energiaforrása függ a szárítógépet
használó telep felszereltségétől
Használható
energiaforrások lehetnek:
-
Gázolaj: a levegő
egy hőcsrélőben felmelegítésre kerül (35-40 C°)- azért, hogy
megtartsa a relatív nedvesség 25%-os HR-jét-.
-
Melegvíz: egy
hulladékfával üzemeltetett kazán álatal felmelegített víz egy
cső alakú hőcserélőben cirkulál azért, hogy felmelegítse a
kintről beáramló levegőt és hogy elérje a fentiekben leírt
szükséges paramétereket.
-
Gáz-metán, GPL gáz
v. BIOGÁZ: a levegő felmelegítése: a felmelegített levegő
összekeveredik a kívülről érkező levegővel. A lángot egy
szonda által irányított égőfej modulálja.
-
Elekromosság: a
levegő felmelegítése egy többszintű hőcsrélőben történik.
Az elekromos ellenállások mindaddig működésben vannak, amíg el
nem érik a kintről érkező levegő fentiekben megadott
paramétereit. (Ez a levegőmelegítési forma ott ajánlott, ahol
az elekromos energia nem túl drága.)
-
Nedvesség-elvonó
berendezés: optimális megoldást kínál ott, ahol az elekromos
áram nem túl drága. A keringetett nedves levegőt és a kívülről
érkező levegőt az említett berendezés lehűti a benne lévő
víz nagy részének kivonása céljából. Az így visszanyert
energiát használják a szárítási levegő felmelegítésére. Ez
a megoldás minimalizálja a szárítási költségeket.
-
CLIM.AIR.50 szisztéma
hőcsarélő/nedvesség-elvonó kombinálásával: ez egy vegyes
rendszer, ahol a gázolajos hőcsrélőt és a nedvességelvonó
berendezést ötvözik. Így elkerülhető a magas teljesítményű
elektromos rendszerek használata, és biztosítja a takarmány
szárítását még akkor is ha valami probléma van a
nedvesség-elvonó berendezéssel; így nem kerül veszélybe a
folyamatos szárítási munka pont a takarmány betakarítási
időszakban.
|